Ma elég rossz napom volt, de nem baj ez is elmúlik egyszer. (Remélem minél hamarabb 😀 )
Én igyekszem nem másoknak, hanem a saját igényeimnek, elvárásaimnak megfelelni, de rájöttem azért én is eléggé befolyásolható vagyok. Persze nem azt mondom, hogy mindent magas ívről…. de az ember, ha mindenre megpróbál odafigyelni és mindenki elvárásait lesi egyszerűen belebolondul. Nem lehet, de nem is szabad!
1. Szülők
A legtöbb ember természetesen módon megpróbál megfelelni a szüleinek. És ez így is van jól. Úgy gondolom feléjük azért mindent meg kell tenni, hiszen általában ők csak jót akarnak nekünk. Persze itt nem arra gondolok amikor rajtunk akarják kiélni azon vágyaikat amiket ők korábban nem tettek meg, hanem a józan ész határain belül. Sajnos a szülők sokszor nem tudják milyen problémát jelent ez a gyerekek számára. Nem úgy gondolják, nem piszkálásnak szánják, de bennünk még is így csapódik le. Például tartozunk nekik, mert nem volt munkák és ők türelmesen kivárják míg újra elkezdesz dolgozni. Megkérdezik csak kíváncsiságból, hogy akkor mikorra tervezhetnek azzal az összeggel, de mi ezt úgy értelmezzük, már megint ezt emlegetik. Jogtalanul érezhetünk így, de természetesen bűntudatunk, hogy eddig még nem tudtuk visszaadni vagy az, hogy egyáltalán ilyen helyzetbe kerültünk felerősíti és kifordítja, eltorzítja az ilyen helyzeteket. Sajnos én is gyakran esek ebbe a hibába, hogy egy szimpla kérdést is kötekedésnek veszek. Próbálok megfelelni én is a szüleim elvárásainak, de úgy érzem ez néha lehetetlen. Ha valamiben sikerül teljesítenem folyton újabb és újabb elvárások jönnek. De rájöttem ez nem baj. Persze marhára idegesít ( 😀 ) de ha nem lennének új elvárásaik, akkor eltunyulnánk és nem éreznénk késztetést a fejlődésre. Mint pedig tudjuk: jó pap holtig tanul!
2. Rokonok, ismerősök
Az én értékrendem szerint őket már kevésbé kell komolyan venni, mint a szülőket, de érdemes azért rájuk is odafigyelni, hogy szerintük mi lenne a helyes.
3. Társadalom
Ez az egyik legnehezebb dolog: eldönteni hol a határ. Mi az amit még azért teszünk meg, hogy a társadalmi normákat betartsuk, és mi az amit már csak azért csinálunk vagy éppen nem csinálunk, hogy “Jajj mit fognak majd szólni ehhez mások”. Nagyon nehéz ezen a határmezsgyén lavírozni. Könnyen beleeshetünk a hiba-szakadékába, de szerencsére azért vannak irányjelzők, melyek, mint kapaszkodók segíthetnek, irányíthatnak bennünket. Ilyen jelzők lehetnek a barátok, akik ha tényleg igazi, közeli barátok szólni fognak nekünk, ha már túlzásba visszük a megfelelési kényszert vagy éppen túlságosan nem nem figyelünk oda másokra.
Saját véleményem az, hogy próbáljuk először mindig azt tenni, és úgy cselekedni ahogy mi gondoljuk, de természetesen vegyük figyelembe a társadalmi normákat és megszokásokat. Ne forduljunk ki önmagunkból és ne szorongjunk azért, mert éppen valamit nem tudunk vagy nem úgy tudunk megtenni ahogy azt mások szeretnék.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: